Kezdőlap Gyülekezeti Hírek Búcsú a fegyverektől

Búcsú a fegyverektől

103
0
MEGOSZTÁS

 

Céltáblás ország, célbalövős jelen, céltáblára szegezett életek…

Szokva vagyunk, hogy kettéosztjuk a világot háborús és békés területekre. Szokva vagyunk a háborús képekhez, a borzalmakhoz, az erőszak látványához. Már nem érint meg, nem befolyásol. Lazán ropogtatjuk a chipset tovább. Magunkban talán már elkönyveltük, hogy ilyen a világ, ennek a része, hogy tucatnyi helyen állandóan szólnak a fegyverek, halnak az emberek. Céltáblás ez a világ.

Amivel azonban mégsem tudunk mit kezdeni, ha a saját nyakunkban, a saját életünkön lóg a céltábla, s néhányan ellenállhatatlan kényszert éreznek, hogy rám, hogy oda lőjenek.

Céltáblás ország, célbalövős jelen, céltáblára szegezett életek…

Nem szólnak a fegyverek, nincs puskaropogás, de minden más igen. Nincs kiserkenő vér, csak kiserkenő kín. Minden más úgy történik, mint egy háborúban. A szavak szintjén. Ez a verbális agresszió övezi az életünk. Töltünk és célzunk, belépünk a hadviselő felek közé, mert attól tartunk, lehetetlen fegyvertelenül épen maradni. Napról napra sodródunk életünk háborús övezetében, kúszunk-mászunk az életben maradásért. Hol támadunk, hol pedig visszavonulót fújunk. S mikor elfogy a puskaporunk, a szerekhez nyúlunk, valamihez, ami kikapcsolja egy időre ezt a világot. Mely olyanná vált számunkra, mintha egy elszabadult videojáték szereplői lennénk, menthetetlenül bennragadtunk a képernyő túloldalán, miközben valakik kívülről nyomogatják a távirányítót.

Valami elszabadult, végzetes táncot jár. Csak a céltábla örök, tudunk-e szabadulni tőle? Hiszen erre rendezkedett be a világ. Az életben maradásért, a felszínen maradásért igyekszünk úrrá lenni a másikon. Tépjük, marcangoljuk az életét, abban a hitben, hogy ha eszem, leszem. Ha nem teszem, ő fal fel, ő kerekedik fölém. Mert ott vannak előttünk a rossz példák, akiket kilőttek, rabul ejtettek, s nem maradt számukra más, mint a napi gyógyszeradag. A szer börtöne.

A napi küzdelmekben kilőtték belőlünk a hitet, a reményt, a szeretetet. Ha valaki ránk mosolyog, máris keressük benne, mit rejteget. Biztosan csak megjátssza magát. Biztosan rejteget valamit. Nem valós a szándéka, a mosolya. Elszoktunk a csatazajos, céltáblás életünkben az őszinte megnyilvánulásoktól. Attól, hogy valaki nem elvenni, hanem adni akar.

Céltáblás életünk végeláthatatlan csatazaj. Nincs benne a híradókban. De ott van a várótermekben, kórházakban, otthonokban és munkahelyeken. És ott a templomokban is. Mert mindenütt ott van. A Hitető mindenre és mindenkire ráakasztotta a céltáblát, s szüntelen biztat: lőnöd kell az életben maradásért.

Az én Uram azonban arra biztat, e világ fegyverei nélkül is élhetek, megmaradhatok, erős lehetek. Vele, általa, Igéje és Lelke által. Ez nem fegyvertelenséget, kiszolgáltatottságot jelent, hanem valami másféle fegyverzetet. Lelki erőt és páncélt. Ideje búcsúznom céltáblás fantomjaimtól, idegfeszítő és életnyomorító háborúmtól. Búcsút venni a fegyverektől.

MEGOSZTÁS
Következő cikkÉlvezd a mindennapi életet